Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere – akit kora a „legnagyobb magyar”nak nevezett (Kossuth adta neki e nevet). Eszméi, tevékenysége és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtője. A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény alapítója és névadója.

 Gyermekkora

Bécsben született 1791. szeptember 21-én, a Herrengasse 5 sz. házban, a közeli Szent Mihály róm. kath. plébániatemplomban keresztelték meg. Édesapja gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja Tolnai Festetics Julianna grófnő, aki gróf Festetics Pál lánya, aki első férje, Széchényi József 1775. november 20-án bekövetkezett halála után 1777. augusztus 17-én pápai engedéllyel annak testvéréhez, Ferenchez ment feleségül. A házasságukból hat gyermek született, közülük három fiú- és két leánygyermek érte el a felnőttkort, közülük István volt a legfiatalabb.

Az ifjú Széchenyi gyermekkorát Nagycenken és Bécsben töltötte. Nevelését atyja irányelvei szerint Liebenberg (Lunkányi) János magántanító vállalta magára, egyes tantárgyak oktatását azonban külön szaktanárok végezték. Ezek között volt például Révai Miklós, a magyar nyelvészet egyetemi tanára, aki kiemelkedő rajzkészséggel is rendelkezett, az architektúrát tanította, egy Poupar nevű házi káplán pedig olasz és francia nyelvből adott órákat. A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó, s a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt. Midőn Kazinczy Ferenc egy alkalommal meglátogatta a grófi családot, az apa azt kívánta tőle, hogy gyermekeivel csak magyarul beszéljen. Mint későbbi nyilatkozatai bizonyítják, nevelésére különösen anyja gyakorolt jótékony befolyást. Széchenyi nem a korán érett, hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott. Az évenkénti vizsgákon, amelyeket az apja kívánsága szerint egy nyilvános iskolában kellett teljesítenie, kitűnő eredménnyel felelt meg.

 Katonáskodása A serdülő gyermek nevelése 17 éves korában megszakadt. A veszély elhárítására, amely a monarchiát Napóleon részéről fenyegette, 1796 óta csaknem minden magyar országgyűlésnek első és legfontosabb tárgya az újonccsapatok megszavazása volt. Az 1808. évi országgyűlés 25 000 újoncot szavazott meg, és a nemesi felkelés szervezéséről is intézkedett. A törvény szerint ugyan minden családból csupán egy embernek kellett a hadseregbe belépnie, ám a Széchenyi család úgy határozott, hogy mindhárom fiát a csatatérre küldi. Az ifjú gróf a katonai pályán kiválóan helytállt, 1809. április 7-én már főhadnagy lett a württembergi huszárezredben, ahol feljebbvalói, Voit őrnagy és báró Ertel alezredes bizalmát csakhamar annyira megnyerte, hogy az ezred pénztárának kezelésével is megbízták. A híres győri csata (június 14.) után, ami a felkelő sereg megfutamodásával végződött, személyes bátorságának kitűnő bizonyságát adta. A Dunán egy csónakon végigevezett, majd az ellenséges francia csapatok kikerülésével felkereste Chasteler altábornagyot, értesítette őt Meskó tábornok hadteste hollétéről, ami által lehetővé tette a két egymástól elszakított hadtest egyesülését július 19-én. Ezt a merész cselekedetét a király is megelégedéssel nyugtázta. Széchenyi a szabadidejét tereprajzok és felvételek készítésével töltötte, valamint a maga továbbképzésére is felhasználta. A felkelő sereg hazabocsátása után (december 18.) testvérei (Pál és Lajos) hazatértek szüleikhez, de István továbbra is a hadseregnél maradt, előbb a Liechtenstein-huszároknál, azután egy dzsidás ezrednél. Hadosztálya egy ideig Világoson, később (1811) Cseh- és Morvaországban állomásozott. 1813 nyarán már ellenséges területre léptek, és a francia csapatokkal többször megütköztek. Ekkor már kapitány volt, bár svadron nélkül.

A szövetséges fejedelmek által vívott, a Napóleon hatalmát megtörő nagy lipcsei csatát megelőzően, az 1813. október 16-áról 17-ére virradó éjjel, Schwarzenberg herceg Blücher porosz tábornagyhoz küldte, hogy a 18-ára tervezett ütközethez csatlakozzon. Az ifjú kapitány a legrövidebb utat választva, az ellenség vonalain keresztül, szerencsésen eljutott Blücher táborába. Miután megbízatását teljesítette, az lett a feladata, hogy a svéd trónörököst, Bernadotte-ot is csatlakozásra bírja a két császár és a porosz király nevében. Széchenyi a porosz tábornagy előtt úgy nyilatkozott, hogy készen áll a feladat teljesítésére. A trónörökös elutasító válasszal fogadta, Széchenyi ekkor elismervényt kért arról, hogy a három uralkodó meghívását átadta. A trónörökös erre gondolkodóba esett, majd rövid tanácskozás után rászánta magát a csatlakozásra, az útirány kijelölésével pedig Széchenyit bízta meg. A csata harmadik napján Bernadotte kellő pillanatban csakugyan meg is érkezett, segítségével a csata is eldőlt. Széchenyi kitűnő hadi szolgálata elismeréséül első osztályú kapitányi rangot kapott és elnyerte az orosz Szent-Vladimir-rend IV. osztályának lovagkeresztjét. Tizenhét éves katonai pályafutása során ez volt a legmagasabb rang, amit elért. 1814-ben a futárteljesítményért megkapta a Pour le Mérite porosz katonai érdemkeresztet valamint a Szent-Móric és Lázár-rend fehér keresztjét. A lipcsei csata után az előnyomuló csapatokkal francia területre lépve, 1814. április 1-jén Párizsba ment. A következő hónapban már Olaszországba utazott, 1815. május 2-án a tolentinói lovassági ütközetben egy ügyesen megszervezett rohammal szétverte Joachim Murat testőrezredét. Ez alkalomból kapta meg a Szent-Ferdinánd-rend kiskeresztjét. Az osztrák Hadseregkeresztet is elnyerte. Ezután a Hessen-Homburg huszárezredhez helyeztette át magát, és itt szolgált 1826. február 15-éig, a katonai szolgálatból való kilépéséig. 1825-ben a X. Károly francia király koronázására indult küldöttség kamarása volt. Eszterházy Pál herceget, az osztrák császár rendkívüli követét kísérte, s megkapta a Szent-Lélek rendet (Ordre du Saint-Esprit). Ezt a kitüntetést nyakban hordják.

 Utazásai Katonáskodása mellett szabadidejét főleg önképzésre és utazásokra fordította. 1815 szeptemberében újra Franciaországba ment, majd onnan Angliába hajózott, mindenütt élénk figyelemmel kísérve az ottani kultúra és technika vívmányait, s mindazon intézményeket, melyeket később Magyarországon is megalapítani tervezett. Később egy újabb olaszországi útra indult 1817 májusában, amely során az olasz kötészetet tanulmányozta, megfordult Görögországban, a Boszporuszon és Kis-Ázsia partjainál. Az Archipelaguson a görög irodalom, a művészet és régészet tanulmányozása iránt érdeklődött. Hazatérése után Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste föl, s utazása alatt több, életre szóló ismeretséget és barátságot kötött. Ekkor látogatta meg Felsőbüki Nagy Pált és Wesselényi Miklós bárót is (1821. augusztus 1.), akivel szoros barátságot kötött, bár ez a kapcsolat később, eltérő politikai nézeteik miatt kölcsönösen megromlott. A külföldön és Magyarországon tett utazások során szerzett tapasztalatai éreztették vele a külhoni és a hazai állapotok között fennálló lényeges kulturális és gazdasági különbséget, mely arra ösztönözte, hogy a külföldön működő intézmények hazai életre hívásán is munkálkodni kezdjen.

 Lóverseny
A Széchenyi István javaslatára megvalósított első pesti lófuttatás 1827-ben (Johann Erdmann Gottlieb Prestel színezett litográfiája)Első ilyen irányú terve a lóverseny meghonosítása volt, amit Ausztriában és Magyarországon ekkor még nem ismertek. Ennek a kezdeményezése több támogatóra is lelt, ezért megbeszélésre indult I. Ferenc királyhoz, akinek a felszólítására 1822. január 31-én írásban is benyújtotta javaslatát. A lóverseny-egyesület védnökévé a nádort is megnyerte.

1822. március 1-jén újabb külföldi tanulmányútra indult Wesselényi társaságában, ahonnan szeptember 26-án tért haza. Azzal a közös elhatározással indultak el, hogy a külföld gazdasági és egyéb viszonyait, különösen lótenyésztését tanulmányozzák. A út nevezetesebb állomásai München, Stuttgart, Párizs, a l'Aigle és Mortagne között fekvő trappista zárda és London (május 15.) voltak. Figyelmük minden olyan dologra kiterjedt, aminek a tanulmányozását Magyarország tervbe vett formálásához hasznosnak tartottak. Hosszabb pihenés után, amit gazdaságának rendezése, a lóverseny ügyének előbbre vitele, eszméi megismertetése érdekében több ízben is megszakított, 1825. május 10-én a X. Károly koronázási ünnepélyére küldött Esterházy Pál herceg társaságában ismét útra kelt Párizs felé. Ezen út alatt különösen a XIV. Lajos alatt épített Canal du Midi ragadta meg figyelmét és keltette föl benne a Duna- és Tisza-szabályozás gondolatát. Dél-Franciaországban és Olaszországban, melyből ez alkalommal Nizzát, Torinót, Milánót, Velencét és végül Triesztet érintette, a selyemhernyó-tenyésztésről és az eperfák ültetéséről (általa használt kifejezéssel: szederfa-tenyésztésről) gyűjtött adatokat. Ezután sietett haza az 1825. szeptember 11-én Pozsonyban összeülő országgyűlésre, amely az 1791. évi országgyűlés által kiküldött bizottságok, úgynevezett rendszeres munkálatainak napirendre tűzése miatt nevezetesnek ígérkezett.

 Az Akadémia alapítása
Széchenyi István felajánlja birtokainak egyévi jövedelmét egy Tudós Társaság alapítására (litográfia)„Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, ugy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.”[2]Már az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága is felvette programjába a katonai és a képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását. Az 1825-ös reformországgyűlésen (a követek november 2–3-ai kerületi ülésén) ennek az ötletét ismét felelevenítették. Már az első gyűlésen szóvá tette az intézmény szükségességét Máriássy, Sáros vármegyei követ, de különösen nagy hatása volt Felsőbüki Nagy Pál beszédének, amelyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolták a magyar nemzet és a magyar nyelv érdekeit. Ezt követően Széchenyi is felszólalt, melynek során „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét, amit 60 000 forintban állapított meg. A bejelentést nagy lelkesedés fogadta, a beszéd után többen is anyagi hozzájárulást ajánlottak fel az intézmény létesítésére: Vay Ábrahám 8000, Andrássy György gróf 10 000, Károlyi György gróf 40 000 forintot, de rajtuk kívül is sokan támogatták a tervet anyagi juttatásokkal. November 8-án a négy első alapító írásban is benyújtotta ajánlatát a nádorhoz és az alsó- és felsőtáblához, majd november 21-én az alakítandó tudós társaság tervének alaprajzát is. József nádor, aki 10 000 forintot adományozott az akadémiának, bizottságot nevezett ki az alaprajz megtárgyalására, amelyben Széchenyi is tevékeny részt vett. A bizottság javaslatai 1827. augusztus 18-án a királyi szentesítést is megkapták, az alapítást 1827-ben törvénybe iktatták (1825-27-iki XI. tc.).

 Metternich Amíg az országgyűlés tartott (november 10.), Széchenyi időt szakított arra is, hogy Metternich kancellárnál – akivel családi kapcsolata is volt – látogatást tegyen. E látogatás (december 15.) után, mely alatt beszélgetésük a magyar politika, különösen az országgyűlésen tárgyalt kérdések körül forgott, felszólítására írásban is beadta hozzá emlékiratát (Meine Berichte), melyben kifejtette ezekre vonatkozó nézeteit. Metternich nem titkolta rosszallását Széchenyi politikai álláspontja kapcsán, figyelmeztette, hogy nagyon messzire megy, megrontja az ifjúságot, amit akkor bán meg, amikor már késő lesz, és gondoljon a holnapra is. Széchenyit mindez nem tartotta vissza attól, hogy az országgyűlésen ezután is többször fel ne szólaljon, valahányszor a magyar nyelv, a szabadság, a vallási türelem kérdése került szóba. Nem riasztotta vissza ettől az elnöklő nádor többszöri rendreutasítása sem, sőt, hogy nézetei szabad kifejtésében katonai rangja se akadályozza, 1826. február 15-én, tizenhét évi szolgálat után erről is lemondott.

 Nemzeti kaszinó Szintén ezen országgyűlés idejére esik a Nemzeti Kaszinó létrehozása, amit Széchenyi a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatása, az összetartás erősítése és némileg saját eszméi terjesztése céljából alapított. Az első tagokat ő kérte fel, és részt vett az alapszabályok kidolgozásában. A tagok felkérése során tanúsított buzgósága később sem lankadt, 1830-ban Metternichet is megnyerte tagnak. Az egyesület alakuló gyűlését 1827. június 10-én tartotta 150 taggal, akik közül mintegy 45-en voltak jelen. A következő évben már az alapszabályokat is a közgyűlés elé terjeszthették (lásd: Széchenyi-emléklakoma).

 Irodalmi fellépése

Eszméi terjesztésének másik eszközéül a sajtót választotta, melyhez tárgyat először kedvenc szakmája, a lótenyésztés szolgáltatott. 1828-ban jelent meg e téren alapvető röpirata a Lovakrul, amelyben hosszas tanulmányai során szerzett tapasztalatai után a lótenyésztés nemzetgazdasági fontosságát fejtegeti, valamint a hazai lótenyésztés elmaradottságát és annak okait ismerteti. Szerinte „csak magunktól függ, hogy a világ minden vásárait lovainkkal elboríthassuk és hogy a magyar ló mindenütt érdemlett elsőbbséget nyerjen”. Ugyanebben az évben kezdett másik nagyobb jelentőségű munkája, a Hitel megírásához, melyen egy évig dolgozott, és 1830-ban tette közzé, hogy a benne foglalt új és átalakító eszméivel és reformterveivel lázba hozza, és a haladás útjára terelje a nemzetet. Államgazdasági irodalmunk e zseniális alkotása, melyet „Honnunk szebblelkü asszonyinak” ajánlott, sorra veszi a magyar mezőgazdaság, kereskedelem égetően fontos kérdéseit, és a jelen állapotnak „tiszta magyar szív” érzésével írott rajza után meglepő biztossággal jelöli ki, hogy mit kell tenni és hol kell a munkának nekikezdeni. Magyarország földrajzi helyzete, a pénzhiány, kereskedői konkurencia, kiviteli vám, fölösleges és káros hatású kormányrendeletek, termelés hiánya, rossz közlekedés, belfogyasztás és kereskedési biztonság hiánya, kereskedőbecsület, nemzeti bank, a polgári erények és kötelességek, nemzetiség, művelődés, törvények és politika mind tárgyalás alá kerülnek, mivel mindezek vagy a hitel szentségén alapulnak, vagy annak eredményei. Jó részben ugyanezeket fejtette ki még részletesebben Világ című munkájában, melyet Dessewffy József gróf támadása ellen (1831), a Hitel védelmére irt, és amelyben ezenkívül annak beismerésére is akarta bírni nemzetét, hogy mindenben hátra van, s ha már az „önvallomáson” átesett, arról is meggyőzi, hogy mint erőtől pezsgő fiatal nép „csudálatos magasságra emelheti magát és minden lehet, ha közértelmességét s nemzetiségét kifejti”, hogy Buda és Pest egyesítése Magyarország fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a nemzet haladása a királyságot is erősíti. Továbbá meggyőző bizonyítékokkal védte a megtámadott egyesületeket, a kaszinót, a pesti lóversenyt. E két mű a két év legnagyobb eseménye, és hatásuk leírhatatlan volt, a nemzetet két táborra osztotta. Az egyik oldal Széchenyit képzelgőnek tartotta és művét elégette, a másik a „diadal fiá”-nak nevezte és a nemzet megváltójának tekintette. Széchenyi felkarolta a színügyet is, amire vonatkozóan komoly tervekkel lépett elő A magyar játékszinrül (1832) című röpiratában, majd évek múlva a Társalkodóban. A színházi alap összegyűjtését részvények által tervezte, az épületre vonatkozóan pedig már külföldön gyűjtött tervrajzokat. Fáy és Földvári színházépítési tervét kisszerűnek tartotta, és emiatt nem is pártolta azt.

 Dunai út Széchenyinek régi vágya volt, hogy megnyissa a Dunát a kereskedésnek, egészen a Fekete-tengerig. 1830. június 24-én indult kíséretével saját hajóján szemleútra, hogy a Duna folyását tanulmányozza, és a szabályozás nehézségeiről saját tapasztalatai útján győződjék meg. Az útnak, amely Pesttől Konstantinápolyig tartott, nevezetesebb pontjai Orsova, Galac, Konstantinápoly, hazatérőben Pozsarevác (ahol Milos hercegnél időzött), Szendrő, Belgrád voltak. Útközben Bujukderéből tudósította József főherceg nádort megtett útjának céljáról, és felajánlotta szolgálatait egy, a Duna végig hajózhatóvá tételére vonatkozó javaslat előterjesztésére. 1833. június 20-án meg is kapta erre a nádor megbízását, és ettől kezdve mint királyi biztos, tíz éven át vezette a munkálatokat. Július 8-án indult el újra, és 29-én kezdte meg Orsovánál a sziklarepesztést, és bár az eszközök elégtelensége, valamint a török kormány akadékoskodása miatt lassan haladhattak, 1834-re már egy Argo nevű hajóval átkelhettek. Közben, 1833. szeptember 3-án egy gőzhajóval, amely a Tiszán az első volt, Szegedre is elhajózott, ahol nagy lelkesedéssel fogadták.

A gőzhajózás ügye is állandóan foglalkoztatta. Felkarolta a Dunagőzhajózási társulat ügyét, támogatta a bécsi kormánynál, a nádornál, az országgyűlésnél, később egész cikksorozatban ismertette a vállalatot és annak kereskedelmi fontosságát. Az első gőzhajó Budapest és Zimony között 1831. március 16-án közlekedett. Az ő buzgólkodása hozta létre a balatoni gőzhajózást is, ő indította el a mozgalmat és gyűjtött részvényeseket. Az első gőzhajó 1846. szeptember 21-én indult a Balatonon.

 Stádium Politikai tevékenysége sem sokáig szünetelt. Két nagy művének, a Hitelnek és a Világnak kiegészítésére adta ki Lipcsében, 1833-ban ezekhez szellemében és tárgyában hasonló művét, a Stádiumot, amelyben reformterveit még szabatosabban, 12 pontba foglalva fejtette ki: „1. Hitel. 2. Ősiségi jog (aviticitas). 3. Fiscalitas. 4. Birtokképesség. 5. Törvény előtti egyenlőség. 6. Nemtelenek pártvédelme. 7. Házi pénztár és országgyűlési költség terheit mindenki idom szerint viselje. 8. Vizek, utak, belvámok stb., országgyűlési tárgyalások alá tartozzanak. 9. Monopóliumok, céhek, limitációk eltörlése. 10. Törvény csak magyar nyelven szerkesztessék. 11. Csak a helytartó tanács kormányozzon. 12. Ítéletek, tanácskozások nyilvánossága.”

E mű megírása után, amelyet Arany János a Hitellel és Világgal együtt „három égbe nyúló piramidnak” nevezett, ismét újabb terv foglalkoztatta. 1834 közepén a vaskapui munkálatok vezetése mellett hozzákezdett Hunnia című műve írásához, amelyben a magyar hivatalos nyelvvé tétele mellett érvelt. A művet kéziratban hagyta, csak posztumusz jelent meg.

 Házassága
1824. augusztus 2-án találkozott először Seilern Crescence (1799–1875) osztrák grófnővel, Zichy Károly gróf feleségével, kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Zichy gróf halála után, 1836. február 4-én összeházasodtak a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplomban

 Kossuth Széchenyi állandóan aggódó figyelemmel kísérte Kossuth Lajos politikai szereplését, amelytől saját alkotásai fennmaradását féltette. Minél inkább nőtt Kossuth népszerűsége, s mennél merészebben lépett fel követeléseivel a Pesti Hírlapban, amelynek szerkesztője volt, annál inkább nőtt Széchenyi aggodalma, hogy hazája visszakerül abba helyzetbe, ahonnan csak rendkívüli erőfeszítéssel sikerült kiemelni. A fenyegető veszély érzete, arra késztette, hogy még idejekorán megkísérelje annak feltartóztatását. E célból írta „szíve vérével” Kelet népe című művét, amelyben megdöbbentő módon rajzolja meg Kossuth elé, hogy hová vezet az ő politikai iránya, a „szív andalgásaival való kormányzás”. Felvázolta egy közelgő forradalom képét, majd egy Kossuth-hoz intézett kéréssel végzi be művét: „tépje bár személyemet ahogy tetszik, minden ceremónia nélkül, de csak istenért ne használja nimbusát és népszerűségét Magyarországnak zavarba hozására. Még mindenre van idő és azért iparkodtam minél előbb lépni fel; de nemsokára többé nem lesz, mert mindennek megvan bizonyos pillanata, amely ha lepergett, valamint örökre oda van erény s becsület, ugy oda van élet és minden remény”. Kossuth maga, Eötvös József báró, Fáy András, Dessewffy és többen hasztalanul kísérelték meg, hogy aggodalmait eloszlassák. Széchenyi továbbra is a forradalmi izgatót látta Kossuthban. Két pártra szakadt e kérdésben a nemzet is, és a kisebb tábor tartott Széchenyivel. Sem ez, sem népszerűségének folytonos csökkenése nem tartotta vissza, hogy országgyűlésen, vármegyei gyűlésen és ahol alkalma nyílt rá, ismételten fel ne emelje tiltakozó szavát Kossuth iránya és stílusa ellen.

 Újabb alkotásai
Széchenyi lánchíd
Politikai működése mellett folytatta közgazdasági újításait. Az állattenyésztés fejlesztésére, amelynek érdekeit állandóan szívén viselte, alakította 1830. június 11-én az Állattenyésztő Társaságot, amelynek elnöki tisztét is elvállalta. 1835-ben (június 6. és 8.) még szélesebb alapokra fektette, ekkor változtatta nevét is Magyar Országos Gazdasági Egyesületté. 1836–39-ben további tevékenysége a Duna-szabályozás, a Lánchíd és a lóverseny ügye között oszlott meg. A Lánchíd építésére vonatkozó szerződést az országos bizottság, amelynek Széchenyi volt a legtevékenyebb tagja, ez évben kötötte meg, a lóverseny ügye iránt Néhány szó a lóverseny körül című kötetben igyekezett érdeklődést kelteni. 1840-ben mozgalmat indított, beutazta az országot az eperfa-termesztés és selyemtermelés érdekében, maga is írt egy művet: A selyemrül, és a soproni eperfaegyesület elnökségét is elvállalta.

1842. augusztus 24-én végre a nádor és az országgyűlés képviselői jelenlétében letették a Lánchíd alapkövét. Már 1828 óta foglalkoztatta ennek terve, levelezett és utazott ez ügyben: egy év múlva kész volt a tervrajz, amit 1832-ben Pest városa is elfogadott. Andrássy György gróffal együtt e végett tett angliai utazásáról írt jelentését nyomtatásban is kiadta. Terve elé sokféle akadályt gördítettek, mivel az általános fizetés elvét is összekötötte vele, ez pedig rést tört a nemesi kiváltságokon. Ugyanilyen tárgyúak: Adó és két garas és Magyarország kiváltságos lakóihoz című röpiratai. A Duna-szabályozás után másik kedves tervének megvalósítását, a Tisza-szabályozást is ez időben kezdhette meg. 1845. augusztus 16-án a magyar királyi helytartótanács kebelében felállított közlekedésügyi osztály élére került, és a munkálatokat azonnal megkezdte. Rendezési tervét és az ügy fejlődését több műben ismertette. Eközben ismét felemelte intő szavát Kossuth politikája ellen 1847-ben kiadott Politikai programtöredékek röpiratával, komolyabb hatás nélkül.

 Közlekedési miniszterként
A márciusi napok váratlan eseményei, a magyar független felelős minisztérium megalakulása reményt ébresztettek benne nemzeti önállóságunk megmaradásáról, és Batthyány Lajos miniszterelnök felkérésére 1848. március 23-án elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját. Széchenyi felkérése a közlekedési tárca élére mai szemmel magától értetődőnek tűnik – hiszen 1848-ra évtizedes munkája feküdt Magyarország közlekedésének kialakításában, de radikális politikai ellenfelei – különösen a márciusi ifjak – számára minisztersége elfogadhatatlan volt. Széchenyit is kétségek gyötörték, helyesen cselekedett-e, amikor nézeteinél radikálisabb kormányban tisztséget vállalt. Naplójában – igazi fekete humorral arról beszél – most írta alá halálos ítéletét, fel fogják akasztani, ráadásul Kossuthtal együtt … de csak azt fogja kérni, hogy legalább egymásnak háttal fordítva akasszák föl. A Kossuth és Széchenyi közötti ellentétek a kabinetbe lépés után sem simultak el, és most, közelebbről nézve még sötétebb színben látta a Kossuth politikájától fenyegető veszélyt, ami mindinkább a dinasztiával való szakadás felé vezetett. Ez ellen a minisztertanácsban és a képviselőházban is (augusztus 19.) hasztalanul szólalt fel. Széchenyi közel öt hónapig, 1848 áprilisától szeptember 4-ig állt a tárca élén.

 Betegsége
Széchenyi távozása a közélettől drámai körülmények között zajlott le. Az uralkodóházzal mindvégig megegyezést kereső Széchenyi nem tudott megbirkózni a saját, egyedül helyesnek tartott politikai meggyőződése és a valóságos politikai helyzet közötti különbséggel. 1848 augusztusától egyre sűrűbben gyötörte a közelgő nemzethalál víziója, amelyért önmagát tette felelőssé. Abban a hitben élt, hogy most jött el az utolsó pillanat, most van utolsó esély arra, hogy megakadályozza a nemzet pusztulását. Ezért nap mint nap útra kelt, tárgyalt, győzködte ellenfeleit, s eközben rettenetes lelkiismeret-furdalás gyötörte, nyomasztó önvád mardosta. Utolsó, széttépett levelében azt írta, vértanúhalálhoz fogható az a halálos tusa, amelyet amióta miniszter, kiállt. Szeptember elején már környezete is tudta, hogy beteg. Amikor szeptember 5-én betegszabadságra indult, világos volt számára, hogy soha többé nem fogja látni Pestet. A folytonos tépelődés a haza sorsán, a forradalom víziója lassanként megtörte életerejét. Orvosa, Balogh Pál, szeptember 5-én Döblingbe, a Görgen-gyógyintézetbe vitte. Hosszú éveken keresztül tartózkodott itt, felesége is Bécsbe költözött, és folyamatos kapcsolatban állt Széchenyivel és környezetével. Állapota lassanként annyira javult, hogy levelezett, honfitársaival politikáról is társalgott, és gazdasága ügyeit is maga intézte. Később a félbeszakított irodalmi munkásságához is visszatért, átjavította Pesti por és sár és Hunnia című műveit, hogy Török János közzétehesse őket. Új munkához is kezdett: itt írta Önismeret című művét, amelyben megfigyeléseit, eszméit fogalmazta meg a gyermeki tehetség harmonikus fejlesztéséről, a testi nevelés fontosságáról és egyéb pedagógiai kérdésekről.

 Ein Blick Sokkal messzebbható jelentőségű volt azonban egy másik politikai irányú műve. Az 50-es évek végén Széchenyinél sokan fordultak meg azok közül, akiknek ötletük volt a Magyarország bizonytalan helyzetére vonatkozó kérdések megoldására, vagy készségük az abszolutista kormány és rendszerének támadására. Ezek az emberek rendszeresen jártak Széchenyihez a tanácsait kikérni, a gróf pedig emellett ezen személyek műveinek közrebocsátásáról is gondoskodott. Ilyen volt például Hollán Ernő, a Zur ungarischen Frage, illetve Kecskeméthy Aurél, a Die Lebensfrage Österreichs szerzője stb. Utóbbi még a tiltott politikai röpiratokat is megszerezte és elküldte neki. Széchenyi titokban már előbb maga is dolgozott egy ilyenen, amely nemcsak terjedelem, hanem hangvétel, tartalom és hatás tekintetében is messze ezek fölé magaslott, ez volt az Ein Blick (1859). Megírását a Rückblick, egy 1857-ben névtelenül megjelent mű megjelenése váltotta ki, amelynek az volt a célja, hogy Alexander Bach belügyminiszter kormányrendszerét igazolja, és a Magyarországról fölhangzó panaszokkal és elkeseredéssel szemben az osztrák politikai irányadó köröket félrevezesse. A közvélemény a szerzőségét Bach miniszternek tulajdonította: ez indította Széchenyit, hogy tollat ragadjon annak „lerántására”. A „sárga” könyv maró gúny és szójátékok segítségével kíméletlenül pellengérre állítja és nevetségessé teszi Bach politikáját és személyét egyaránt. Ez a mű, amelyet Rónay Jácint közvetítésével Londonban nyomtattak ki, Széchenyi utolsó írása is egyik oka lett a Bach-rendszer bukásának, de egyszersmind oka Széchenyi tragikus halálának is.

 Halála
A bécsi rendőrség 1860. március 3-án házkutatást tartott Széchenyinél és elkobozta irásait, amelyek alapján kiterjedt politikai összeesküvést véltek fölfedezni, emellett tudtára adták, hogy az elmegyógyintézet megszűnt rá nézve menedékhelynek lenni. A félelem, hogy erőszakkal elviszik vagy megölik, egy régi jó barátjának, Jósika Sámuel bárónak váratlan halála, az újra rátörő politikai aggodalmak miatt egy végzetes pillanatban (1860. április 7–8. éjszakáján, vitatott körülmények között) önmaga ellen fordította fegyverét. Korábban (1848. szeptember 5-én) Esztergomban már kísérelt meg öngyilkosságot, amikor a Dunába vetette magát a hajóhídról, de ekkor szerencsésen kimentették.Vannak azonban feltételezések, miszerint meggyilkolták, és erre számos reális bizonyíték van. Mikor megtalálták, kezei a lágyékán nyugodtak, a fegyver pedig a combján hevert. Szinte lehetetlen, hogy miután fejbe lövi magát, így essen le a keze, illetve a fegyver a combján maradjon. A falon nem volt vér, csak agyvelő, ami azt bizonyítja, hogy már kivérzett, amikor fejbe lőtték. Szakértők három tűszúrás nyomát találtak a ruháján, a szívénél. Ez megmagyarázná azt, hogy miért nem volt csupa vér a gallérja, hiszen ha fejbe lövi magát, akkor ilyennek kellett volna lennie.

A Magyar Tudományos Akadémia külön gyászünnepet tartott emlékére, amelyen báró Eötvös József tartott emlékbeszédet, Szász Károly és Arany János ódáit olvasták fel.

 Művei
(Sopron, 1823, Széchenyi első nyomtatott munkája)
Lovakrul. Pest, 1828
Pesti lóversenykönyv 1828 és 1829-re. Pest (Döbrentei Gáborral közös)
A casino részeseinek névsora A. B. C. rendben s annak alapjai. 1829 (Döbrentei Gáborral együtt adták ki)
Hitel. Pest, 1830 (németül: Lipcse, 1830, fordította Paziazi Mihály és Vojdisek József)
Világ, vagyis felvilágosító töredékek némi hiba s előítélet eligazítására. Pest, 1830 (németül: 1832, fordította Paziazi Mihály).
Kedves jobbágyim! (Tanácsadás a kolerával szemben való védekezésre, Cenk, 1831)
Magyar játékszinrűl. Cenk, 1832
Jelentés (gr. Andrássy Györgynek és gr. Széchenyi Istvánnak a budapesti lánchíd-egyesülethez irányított jelentése, midőn külföldről visszatértek). Pozsony, 1833 (németül: fordította Paziazi Mihály, Pozsony, 1833)
Stadium. Lipcse, 1833. (I. rész; a II. rész nem jelent meg)
Über die Donaudampfschiffahrt. Aus dem Ungarischen von Michael von Paziazi. Buda, 1836 (magyarul a Társalkodóban jelent meg 1834–36-ban Néhány szó a Duna-hajózás körül címen)
Néhány szó a lóverseny körül. Pest, 1838 (németül: fordította Klein Hermann, Buda, 1839)
A selyemrül. Pest, 1840
A Kelet népe. Pest, 1841
A magyar Accademia körül. Pest, 1842
Üdvlelde. Pest, 1843 (Dessewffy Aurél gróf töredékeivel: Magyar nyelv és ellenzői)
Adó és két garas. Jelenkor, Buda, 1844
Magyarország kiváltságos lakósihoz. 1844 (két füzet)
Balatoni gőzhajózás. Pest, 1846
Eszmetöredékek. Különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg. Pest, 1846
Politikai programtöredékek. Pest, 1847 (németül: Lipcse, 1847)
Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérül. Pozsony, 1848
Véleményes jelentés a Tisza-szabályozási ügy fejlődésérül. Pozsony, 1848
Ein Blick auf den anonymen Rückblick welcher für einen vertrauten Kreis in verhältnissmässig wenigen Exemplaren im Monate Oktober 1857 in Wien erschien. Von einem Ungarn. London, 1859 (magyarul: K. Papp Miklós, Kolozsvár, 1870)...
 Emléke
Arany Jánosnak Széchenyi emlékezete című költeménye (1860).
Budapesten szobrot állítottak fel az emlékére, amelyet Lónyay Menyhért akadémiai elnök és Pulszky Ferenc szobor-egyleti elnök ünnepi beszédével, József főherceg és mások jelenlétében 1880. május 23-án lepleztek le.
1897-ben Sopron város is követte a példát.
Az Akadémia 1893-ban bronz-emléktáblával örökítette meg az 1825. november 3-i jelenetet, s újabban elhatározta emlékének évenkénti megülését, összes művei kiadását, ereklye-múzeum berendezését.
Róla nevezték el a Széchenyi-díjat; pontosabban 1990-től Széchenyi nevét viseli az 1965-től kiadott Állami Díj.
Életéről A Hídember címmel Bereményi Géza készített filmet 2002-ben.
2003. november 3-án alkotta meg a Magyar Köztársaság Országgyűlése a 2003. évi XCIII. törvényt, amelyben november 3-át Széchenyi István Akadémiát alapító példaadására emlékezésül a Magyar Tudomány Ünnepének nyilvánította.
A Medián és Hankiss Elemér 2007 végén végzett felmérése a legalkalmasabb államférfinak találta a magyar történelmi alakok között.
Széchenyi emlékezete címmel jubileumi emlékkiállítás 2010. május 3-ától október 15-ig a Magyar Tudományos Akadémia palotájában.